41, Ma egy bohém és királyi cseh sört próbálok ki Krusovice:
Első ízlésre elég szolid és selymesen lágy íze van. Másodikra
meg az a benyomásom, mintha lájt (light) Guinness-t innék, de nem, ez nem az a
sör. Barna sörnek nagyon finom és ízletes, főleg azoknak, akik nem szeretnék
leterhelni gyomrukat valamilyen nehézkesebb sör félével.
Tetszik ez a barna szín, kezdek rájönni, hogy kezdem
megkedvelni a barna sört. eddig tartózkodtam tőle, mert olyan sötét és feketés
és barnának sem mondható, mert annál is sötétebb… áááhh kezdek rájönni, hogy sokkmindenről
lemaradtam az utóbbi időben. Az aranyló világos barna nem biztos az igazi egy
sörkedvelőnek. Főleg nem egy Borsodi, vagy egy Ászok… nem is tudom mi a fenét
ettem, azaz khm. ittam ennyi ideig rajtuk???
El kell ismernem finom ez a cseh barna sör, nem hiába 400
éves tradícióval bír eme sör fajta. Természetesen, ha lehet hinni a reklámoknak,
mert ugyebár annak nem mindig lehet hinni. Csak néha. :)))
A Sör
ízvilága: 7
Telítettség 1
Lágyság: 9
40, Ha már citromot kaptam akkor miért ne lenne Wernesgrüne Lemon?
Pohárba kitöltve szép átlagos aranyszínű sör hatását kelti. De ellenben megízlelve nem így van ez.
Első lépés a szagminta: erőteljes lájm (lime) illata van.
Második lépés az ízlelőbimbó: hm érdekes íze van, főleg,
hogy más íz mintához szokott a nyelvem. Inkább hasonlítanám citronyos fantához
mint citrom ízű sörhöz. Receptoraim nem sok alkoholt érzékelnek, meg is nézem…
aha, aha aszongya a címkéje, hogy 2,5% alkohol tartalommal bír, ez azt jelenti,
hogy a fogyasztója nem nagyon fog berúgni.
Így a második üveg után kezdek arra is rájönni, hogy maga a bubi is olyan limonádés. Úgy kell elképzelni mint a Bacardi Kolát lájmal, csak nem Bacardival hanem sörrel eljátszva ezt az íz világot. Szerintem cuki kis sör, poénnak megfelelő… számomra. De hosszabb távú kapcsolatot nem tudnék elképzelni e nedű, féleséggel.
A Sör
ízvilága: 8 de csak az erőteljes citrom
miatt, hanem 7 alá, 6-os.
Telítettség 2
Lágyság: 8
39, Egy fekete Guinness-t csaptam nyakon:
Amint kiöntöttem a pohárba egy jutott eszembe, természetesen
a feketeségéről, hogy Coca-Cola. És hogy miért? Azért is mert olyan fekete mint
az éjszaka.
Első ízlésre mintha habos kávét innék. Tudom, hogy nem az de
majdnem olyan az íze, mint a kávéé.
Érdekes az üvegben van egy dugó féleség is. De hogy mi a
fenéért? Áááh most olvasom, azt írja a palackon lévő használati utasításon,
hogy ez a „lebegő” féleség biztosítja a csapolt sör habját. Micsoda
technológia. El vagyok képedbe. Ezek szerint ez a sör tartalmazza a 21-ik század
techológiáját. Komolyan mondom lenyűgöző.
Amínt írtam így a harmadik negyedik kortyra is azt mondanám,
hogy kávé és sör elegye azaz Én inkább sörkávénak nevezném eme sör keveréket.
Mert inkább közelítt az íze a kávéhoz, mint az árpa/búzamalátához. Habár ízlések
és pofonok, lehet, hogy egy második személynek vagy akár egy harmadiknak
másképpen ízlik, más összhatást nyújt.
De amúgy karakteres söröcskének mondanám. Az eddig
megkóstoltak közül inkább mondanám azt, hogy a Foster’s-hez hasonlít de inkább
úgy közelítem meg a kérdést hogy másban nem is de nyomokban megközelíti. Mert a
Guinness nem annyira markáns, karakteres mint a kenguruk földjéről származó
(Foster’s) söröcske.
De ezt leszámítva, a kávé meg sörfüggőknek biztos, hogy
ízleni fog. :)))
A Sör ízvilága: 8
Telítettség 2
Lágyság: 8
38, Stella Artois Non Alcoholic Beer nevezetű sört próbálom ki:
Íze? Megnyugtató. Főként az, hogy számomra semmivel nem
ízlik jobban ez a söröcske, mint a sima Stella Artois. Ez hogy miért van? Fene
sem tudja. Én aszondanám: fene a jó ízlésemnek.
Érdekesen kiadja az árpamaláta ízét. Lehet hogy az alkohol
nélkülisége, illetve technológiailag másként megdolgozott összetevők adják ezt
az ízt. Nagyon különleges és ízletes. Így frissítőnek is tudom ajánlani, ha
valaki lemegy a haverokkal/barátokkal/családdal a Balatonra és netalán,
véletlenül megkívánja ezt a sárga nedűt. Akkor ebben az esetben a sofőr
kollegáknak ajánlom figyelmébe ezt az alkoholmentes sört. Mert lényegre törően átlagos
íze van.
De egy biztos, alkohol nélkül, fél sör, a sör.
A Sör
ízvilága: 5
Telítettség 2
Lágyság: 8
37, Nyakon csíptem még egy fehér oroszlánt LöwenWeisse:
Miután kitöltöttem arra lettem figyelmes, hogy nagyon csodálatos a habja. Amint ti is tudjátok, a habja nem roggyan csak úgy össze, mint például a Borsodié vagy a Dréheré, hanem úgy ott marad nem kicsit, hanem nagyon de nagyon sokáig és ez úgy tetszik nekem. Komolyan mondom, csak úgy ámulom és bámulom ezt a csodálatos és remek habot.
Miután rávettem magam, hogy belekortyoljak eme jól kinéző nedűbe, egy csodálatos sör ízzel találkoztam. És igen, van a piacon egy olyan sör amire azt mondom, hogy qurv@ jó sör. Mert ez, az. KURV@ JÓ!
Tisztán kivehető a búzának az íze, lágy, és könnyeden itatja magát. Kérem szépen ilyen egy tökéletes sör. az elmúlt időben nagyon sok sört megkóstoltam és ezen feltűnt, hogy miután kiöntöttem a pohárba nem látok át rajta. A többi komersz sörökön simán átlát bárki, ezen nem mert olyan szép és tömören sárga folyadék, hogy egy sörkedvelőnek egyből egy kisebb könnycsepp jelenik meg a szemében.
Tévedés ne essék, ez nem barna sör, hanem világos. És nem
látni át rajta, olyan érzésem van, mintha valami rostos folyadékon néznék át.
De nem. Hihetetlen. :-)))))
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Mert ez a sör mindent visz.
Szerintem.
Ezt a nyalánkságot csak az Edelweiss-hoz tudom hasonlítani.
És még csak egyet tudok mondani, kezdő
sörivók kezébe nem való!
A Sör
ízvilága: 9,5 nagyon, de nagyon felfele
kerekítve.
Telítettség 2
Lágyság: 8
36, Egy hegyi sörnek legyen hegy a sör, avagy hogyan mondjuk románul hegy? Hát igen Bergenbier:
Amint a nevéből is kiderült ennek a Román sörnek a neve nem
sugal mást mint, hogy a hegyekből nyert ásványvízből nyerik eme nedű ízét,
zamatát.
Hát lássuk mit is rejt a belseje. Íze savanykásan kesernyés,
de nem az a romlott fajta savanykás ízre kell gondolni, hanem az ízletes
savanykás ízre, ami jót tesz a sörnek. Szép sárgás a színe, csak a hab, ami
hamar eltűnik a tetejéről, az szúrja a szemem. De nem lepődünk meg ugyi? Hisz egy kommersz piaci sörről van szó.
Bevallom őszintén nekem ez a sör is nagyon ízlik, habár nem
annyira mint a Stella de egy lépéssel marad le tőle.
De hát nem minden sör lehet tökéletes :-)
Az alkohol
tartalma átlagos, hisz majdnem minden alap sörben 4,8% alkohol található. Így
ebben is ennyi van.
A kedves
barátnőm erre a sörre azt mondta, hogy „szúrós keserű”. Még ilyet sem
hallottam, és csak egy kortyot ivott belőle :-S
Hihetetlen
milyen megfogalmazásokat használnak néha a nők :-)
Én akárhogy ízlelem, kóstolgatom sehogy nem érzek semmilyen szúrós érzést. Ezért kezd frusztrálni a dolog. Iszok is egyek, erre a szúrós sokkra. :-)))
A sör íz
világa: 7
Telítettség 3
Lágyság: 7
35, Tequila? Mint a Desperados? Nyáááámí :-)
Tisztelt Olvasók ez nem az a film, Önök egy sör blogot olvasnak és a tesztel sör neve nem más mint Desperados, mint az „s” betű nélküli Antonio Banderas film.
Az üveg kinézete egyből Mexikóra emlékeztet. Nem mintha
jártam volna, de az ember elméjében elhelyezett képzelet egyből Mexikóhoz
teleportálja ezt a sör fajtát.
Amint megkóstoltam olyan édeskés íz köszönt vissza, mintha
nem is sört innék, hanem valami mást. De ellenben sörről van szó… tequilás
sörről. Megörülök. Hihetetlen ez az íz, enyhén, a nyomokban tartalmazó tequila
ízét nagyon jól ki lehet venni. Most figyelem nem is árpából vagy búzából
készítették ezt a sört hanem kukoricából. Ez egyből megmagyarázza, az édeskés
ízt, mert ugyebár a kukorica édeskés és nem kesernyés :))) a másik
megfigyelésem, hogy egy kis cukrot is hozzácsaptak, nehogy kesernyés legyen a
sör íz világa. Ezt a sört mindenkinek ajánlanám aki idáig azt mondták, hogy
„fúúúúúj az keserűűű” mert ez nem keserű Sőt.
Az Üveg kialakítása is tetszik, olyan egyedi, nem az a
megszokott forma, hogy sima kerek üveg, hanem bele van öntve egy kis mélyítet
minta is, amiben a Desperados logo található. Ennek a mintának köszönhetően, Én
úgy érzem, hogy a fogása is elég jó… van mibe kapaszkodnia az újbegyeknek,
illetve érezhetjük/tapogathatjuk is az ujjainkkal a Desperados különböző
betűit. Természetesen, miközben csordul lefele a torkunkon e nedű adta íz
világ.
Na meg az alkohol tartalma sem elhanyagolható, mert 5,9%-os
alkohol tartalommal büszkélkedhet. Ami szerintem, nem elhanyagolható. :)
A barátnőm véleménye szerint ez olyan csajos sör, amiből a csajok is betudnak szlopálni egy pár üveggel. Sőt! Versenyre is kellhetnek a fiúkkal, hogy ki issza meg gyorsabban :-)))
Hát igen, kedves olvasók egy nő gondolatvilága rovatot olvashatták :-DD
Habár kíváncsi volnék, hogy ki bírná tovább tiszta fejjel a lányok vagy a fiúk? Mert Én mint gyakorlott sörívó kezdem érezni a hatását. Ami nem elhanyagolható, az alapkérdés szempontjából sem.
A Sör
ízvilága: 9 mert nagyon tetszik úgy
mindenestől :) Telítettség 1
Lágyság: 9
34, Eredeti oroszlán-e, az oroszlán? Nemsokára megtudjuk, hogy mire képes a Löwenbräu:
Ismét Mo. területén és ismét Pesten :)
A Heti menüben megtalálható lesz a Desperados sör is. :-)))
A Jövő heti étlapon meg sok, sok érdekes sör fog szerepelni.
De az a jövő hét titka. ;-)
A Doboz színe olyan megnyugtató életérzést nyújt a
vásárlójának. Kíváncsi vagyok, hogy a benne lévő folyadék megnyugtatja-e a
kedélyemet.
Hát nem tudom. Azaz igazság, hogy megkóstoltam. És selymesen
jó íze van ebben az árkategóriában. Hihetetlen, rosszabbra számítottam, de nem,
nem volt rosszabb, sőt,! kiemelkedően jól eset.
Az is lehet azért mert szomjas is voltam, meleg is volt,
izzadtam is mint egy kismalac, de hát melegben a jéghideg hideg sör a nyerő.
Ízre aszondanám, tűrhető, olyan kiülős, házipartizós,
grillezős, horgászós söröcskének mondanám, így röviden.
Most figyelem, természetesen miután megszédültem az alkohol
tartalmától. És ezúton is kérem szépen tessenek megkapaszkodni. Kapaszkodnak?
Akkor jó. Nincs semmi veszély. :)
5,2% alkohol tartalommal bír eme parányi söröcske.
Igen, jól olvassa minden olvasó. 5,2% alkohol.
Ami azt jelenti, hogy nagyon sok sört megszégyenít.
Természetesen úgy értendő, ami ebben az árkategóriában kapható.
De hát nem mondanám, azt hogy oroszlán. A Bombardier egy
nagy betűs Angol Oroszlán volt. Óh Én kérek elnézést. Egy nagy betűs Wellsi
Oroszlán volt! :)))) A mostani alanyhoz képest.
De az átlag embernek grillsütés mellé tökéletes eme remek
szelíd Oroszlán féle. Nem is harap, nem
is vinnyog, csak csordogál lefele az ember torkán mint egy szelíd ásványvíz
:))))))
A Sör
ízvilága: 4
Telítettség 4
Lágyság: 6
33, Gyömölcs nevű sör Z nélkül mint a Silva Original Pils:
Amint a neve is sejteti egy eredeti íz világgal ellátott
sörről van szó. Az üvegen szereplő címkén a következő dolog szerepel: a
minőséget a gyártó garantálja és egy még kisebb betűkkel a következő szóra
lettem figyelmes, hogy egy eredeti recept által készült ez a sör. Egy ilyen
reklámmal ellátott sör csak jót sejtet.
Első kortyra selymes íz csapta meg az ízlelő bimbómat. Pár
perccel később a nélkül, hogy ajkamhoz emeltem volna a sört még éreztem eme sör
selymes ízét. Ez aztán a sör. Mondom Én, aki az elmúlt napokban csak ilyen
olyan román söröket ízlelgettem/próbálgattam.
Az íze nem annyira kesernyés, csak enyhén. Így azok is
megtudják inni akik nem annyira szeretik a kesernyés söröket. Ezt a sört inkább
hasonlítanám a Beck’s ízéhez, mert szerintem inkább a Beck’s-hez hasonlít,
minthogy valami máshoz.
Az alkohol tartalma sem elhanyagolható, mert a maga 5,1%
alkoholtartalmával nem szabad alábecsülni az alkohol adta erejét. Mert ettől a
sörtől hamar becsiccsentésre lel az ember fia/lánya. :))))
Így hát ajánlom mindenki figyelmébe, ha egyszer Erdélyben (Romániába) jár. Mert ez a sör megérdemli, ha nem is a többszöri de az egyszeri kóstolást biztos. Nem egyébért mondom azt hogy az egyszeri kóstolást, mert itt nagyon sok sör van és ha valaki mindegyiket végig akarja kóstolni így csak egyszeri vagy talán kétszeri kóstolásra van lehetőség.
A sör íz világa: 7,5
felfele kerekítve :)))
Telítettség: 3
Lágyság: 7
32, Egy Erdélyi város, egy Erdélyi sör: Premium Ciuc
Az üveg kinézete szolidan romános. A betűk vezetése is olyan
érdekes. De az is lehet, hogy a szín kombináció miatt, mert fehér alapon piros
betűk aranyszínű bevonattal vannak a betűk keretei bevonva.
Íze enyhén kesernyés, illetve az utóíze selymesen
érzékelteti a kesernyés ízt, de nem annyira, mint az előző Harghita nevezetű
sör.
Amint látom nagyon de nagyon be szeretnék futatni a Heineken
ezt a sört is, mert sms játékot hirdetet a kedves fogyasztók körében. Gondolom
emelt díjas sms-ért cserében talán Ők is kihúzzák valamelyik sörgyár
vezetőjének távoli rokonát. Így az üveg
felénél tartva egy nagyon furcsa utóízre kezdek felfigyelni, amit csak akkor
érzek amikor lenyelem ezt a nedű félét. Hogy teljesen őszinte legyek, legutóbb
a Kaisernél éreztem ezt az ízt. Mintha tömény szilvapálinkát innék, de abból is
a legrosszabb fajtából. De ez nem Kaiser, ezért nem is egyazon recept szerint
készült, mivel ez a sör enyhén adja vissza ezt az utóízt. És nem annyira töményen,
mint a Kaiser.
Úgy alapjaiban sörnek sör, habár ez nem Prémium osztály mint
ahogy a neve is sugallja. Mindinkább mondanám azt, amit egy régen elfeledett
tanárom is mondott kettes alá ülj le.
Az ízlelő bimbóim azt sugallják, hogy nem fogok több ilyen
sört kérni, sem vendéglőben, sem boltban, sem máshol.
Pedig őszintén megvallva többet vártam volna egy hoki város
által nyújtott sör félétől. Röviden ennyit erről a sörféléről.
A sör íz világa: 2
Telítettség: 8
Lágyság: 2






































































| Fel a fellegekbe! | © kopirajt